|
Tájékoztató
szövetségünkről
Szövetségünk 1995.
októberében alakult mintegy 25 fővel, majd a későbbiek
folyamán 2001-ben tisztújító ülés
során új lendülettel és tagfelvétellel
37 főre változott a létszámunk.
A jelenleg is működő szövetség
2006 tavaszán újraalakult, új vezetőség
választássál jelenlegi taglétszámunk
30 főre módosult. Az alapszabályunk értelmében
közgyűléseinket évente egy alkalommal tartjuk,
vezetősége üléseinket havonta, illetve
alkalomszerűen az éppen elvégezni való
feladatainkról.
Cégbíróságnál
bejegyzett közhasznú civil szervezet vagyunk, számlánkat
a ruzsai Takarékszövetkezet vezeti, elsősorban
támogatásokból és pályázatokból
tartjuk fenn magunkat. Tagdíjbevételünk minimális,
hiszen a tagok körében sok a továbbtanuló
iskolás, akik még saját keresettel nem
rendelkeznek.
Öttömös község
Önkormányzata sok segítséget nyújt
mind eszmeileg, mind agyagilag és bérmentesen biztosít
helyiséget a működésünkhöz is.
Tevékenységünk során nagy hangsúlyt
fektetünk a fiatalok szabadidejének eltöltésére.
Téli időszakokban pingpong versenyt szervezünk elég
nagy részvétellel, de a fürdőzést is be
szoktuk iktatni programunkba. Nyáron kirándulást
szervezünk elsősorban a hazai tájakon. A községi
szintű rendezvényeken minden esetben része veszünk,
aktívan segítünk azok lebonyolításában.
Szerveztünk vállalkozók bálját,
karácsonyi bált, ezek magszervezését a
jövőben is feladatunknak érezzük.
Ősszel kerül sor az ifjúsági
és sportnapra, amelyre a környékünkben is
működő ifjúsági szervezeteket is meghívjuk.
Itt becsületkasszás ebédet készítünk,
majd kelt kalács és pizza sütésre kerül
sor a falu kemencéjében. Gyerekeknek programokat
szerveztünk a helyi pedagógusok segítségével,
de a lovaskocsikázás sem maradhatott ki. Este
koncerteket tartunk helyi és vidéki rock együttesekkel.
Sikeres pályázatunk volt
az elmúlt időszakban, amellyel felszerelésünket
bővítettük. További célunk egy számítógép
beszerzése, valamint egy digitális fényképezőgép
vásárlása, de pár komolyabb játék
megvétele is szükséges lenne programjainkhoz.
A községben működő
más civil szervezetekkel kapcsolatunk jó, egymás
rendezvényeit kölcsönösen segítjük.
Jelenleg a község jubileumi
ünnepségsorozatán dolgozunk, ahol szeretnénk,
ha a fiatalság is beléphetne egy napi program
megszervezésében és lebonyolításában,
de természetes, hogy ehhez nem kevés anyagi támogatásra
is szükségünk lenne.
Szövetségünk kapcsán
esetleges érdeklődésükre vagy támogatásokra
számítunk, megtalálhatóak vagyunk: ÖFISZ,
Öttömös Ruzsai u. 2. címen, vagy a
06-30-456-5927-es telefonszámon.
Öttömös, 2008. március
13.
Tisztelettel: Tanács Attila,
a szövetség vezetője
|