Rólunk írták
Elvarázsolt padlás Bordányban
Írta: Administrator   
Az Ásotthalmi Ifjúsági Egyesület keretein belül létrejött Kreatív Kör vendégszerepel Bordányban, és szeptember 20-án az Elvarázsolt padlás című zenés darabot mutatják be a faluház színháztermében.
A darab egy pályázati program keretében valósul meg, amelyben azt vállalták, hogy a produkciót a kistérség több településén is bemutatják.
A 19 órakor kezdődő produkciót követően rövid beszélgetésre is sor kerül, ahol a kiemelt téma a női szerepek bemutatása lesz.

Írta: Tanács Gábor ifjúságsegítő, Bordány
 
Közgyűlését tartotta a Homokháti Kistérség Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzata
Írta: Administrator   

2008-02-27
Szegedi Napilap cikke
kozgyulleset_tartota1.jpgSzombaton tartotta közgyűlését a Homokháti Kistérség Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzata, melyet Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség szervezett és a Csongrád Megyei Közgyűlés Kistérségi Civil Alapja támogatott.
A Pusztamérgesen megrendezett Ifjúság Tér Konferencia nyitóeseményeként lezajlott tanácskozás megerősítette az ifjúsági önkormányzatok együttműködési szándékát, egyhangú igen szavazattal erősítették meg a még 2001-ben elfogadott működési alapokmány hatályát.

Döntés született arról, hogy 2008. március 1-től a Zákányszéki Ifjúsági Önkormányzat veszi át a soros elnökséget, majd 2008. június 1-től a vezető szerep a Ruzsai Ifjúsági Önkormányzathoz kerül.

A konferencián több alapvetésben is megegyezek a fiatalok. A közös vélemények kialakítására, a véleménykülönbségek ütköztetésére jó terepnek bizonyultak a kerekasztal beszélgetések, ahol egy-egy témát részletesebben körüljárhattak a fiatalok.

Kiemelten fontosnak tartották, hogy minden településen működjön ifjúsági közösségi tér. Szeretnék felhívni a települési önkormányzataik és a kistérség polgármestereinek figyelmét, hogy mind a Dél-alföldi Operatív Program, mind az Európai Mezőgazdasági Alap keretei között nagy pályázati összeg áll rendelkezésre ifjúsági terek felújítására, kialakítására. Ehhez minden ifjúsági önkormányzat partnerséget ajánl, szívesen bekapcsolódik a fiatalok számára alkalmas terek megtervezésébe, és akár működtetésébe is.
 

kozgyulleset_tartota2.jpg

Több településen jelent problémát, hogy a fiatalok nem rendelkeznek kulccsal a nekik szánt közösségi terekhez, körülményes ezekbe a terekbe bejutni, a befogadó intézmények nem alkalmazkodnak a fiatalok életritmusához. Sok ifjúsági képviselő megjegyezte, hogy helyben nem tartják őket egyenrangú partnernek, nem tartják igazán fontosnak a fiatalok ügyét.

A küldöttek kiemelték a közösségi terek hálózatba szervezésének lehetőségét, amely nagyban hozzájárulhatna a közös programok szervezéséhez, a kistérség tudat növeléséhez.

A TÉR-ERŐ program, amelyen egy másik kerekasztal körül ismerkedhettek meg a fiatalok, minden ifjúsági szervezet számára, és talán minden település számára kitörési pontot jelenthet, hiszen a Homokhátság településeiről öt-öt fiatal kapcsolódhat be a Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség által koordinált programba, amelynek célja, hogy a fiatalok megálmodhassák, és bemutathassák a számukra ideális közösségi teret.

Ennek megtervezéséhez segítséget kapnak szakemberektől, s lehetőségük lesz négy tanulmányúton is részt venni, ahol Magyarország és szomszédos országaink egy-egy nagyon jól működő ilyen intézményével ismerkedhetnek majd meg részletesen.

A KÖZ-TÉR-HÁLÓ programról tanácskozó kerekasztal résztvevői kiemelték a nem-formális képzések szükségességét. Fontosnak tartják, hogy a jó példák bemutatásra kerüljenek a kistérségen belül, és hogy ezeket minél több fiatal láthassa valamely településen

A jelenlévő ifjúsági polgármesterek megállapodtak abban, hogy sűrűbben szerveznek találkozókat, amelyekbe bevonják a településeken dolgozó ifjúságsegítőket, ifjúsági referenseket is. A zákányszéki elnökség idején jó lenne, ha ennek gyakorlati lépései már megvalósulhatnának, és ez követhető minta lenne a későbbi elnökségek számára is.

A konferencia résztvevői problémaként többször megemlítették a forráshiányt. Éves szinten körülbelül egy millió forintra lenne szükség, amely a kistérségi szintű programok megrendezéséhez, közös fejlesztési programok elindításához mindenképpen szükséges. Az alapvető működéshez szükséges forrást továbbra is a Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség vállalta magára, együtt gondolkoznak továbbá közös pályázatok benyújtásában is, de a pályázati önrész előteremtéséhez, egy-egy kiemelt rendezvény megvalósításához szeretnének segítséget kapni a kistérségi büdzsétől is.

 

 
School Joomla Templates and Joomla Tutorials