An Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image SlideshowAn Image Slideshow 
spinner
Ma 2018. február 22., csütörtök, Gerzson napja van. Holnap Alfréd napja lesz.

Közlemények

Kedves Kistérségi Fiatalok!

Bizonyára nem először látogattok a Homokháti Kistérség ifjúsági portáljára!

A portál célja, hogy mindannyiunk számára elérhetővé tegye a szomszédos települések ifjúsági programjait. Emellett pedig olyan hasznos célt is szolgálhat számotokra a honlap, mint a nyertes pályázatokból megvalósuló programok népszerűsítése.

Mindannyiunk örömére, egyre több ifjúsági szervezet küldi be az ifi rendezvényekről szóló híradásait, és a települési ifjúsági élet kapcsán született cikkeit.
Hogy ez a színes program kavalkád még színesebb legyen, kérünk Titeket, küldjétek el őszi programajánlótokat, továbbá a helyi újságokba általatok írt vagy rólatok szóló cikkeiteket.
Ezekkel a Hírek, Rendezvénynaptár és a Sajtó rovatokat gazdagítjuk.

A „Lehet, hogy érdekes számodra” rovatba olyan írásokat várunk Tőletek, amelyeket Ti, fiatalok ajánlanátok a többiek figyelmébe.

A nyár végén pedig biztosak vagyunk abban, hogy a fotó archívumotok rengeteg izgalmas és emlékezetes képpel gyarapodott.
Ezeket a fotókat a portál Galéria rovatában tesszük közzé.

A megjelenítetni kívánt anyagokat elküldhetitek az ifjusag.homokhat@gmail.com címre.

 

Bejelentkezés

Hirlevél archívum

Eseménynaptár

Utolsó hónap február 2018 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 5 1 2 3 4
week 6 5 6 7 8 9 10 11
week 7 12 13 14 15 16 17 18
week 8 19 20 21 22 23 24 25
week 9 26 27 28
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmark
 

Júniusban iskolánk 15 diákját, négy pedagógusát és 7 ifjúsági önkormányzatos fiatalt nagy megtiszteltetés ért, hisz az Önkormányzat, és francia testvértelepülésünk jóvoltából egy hetet tölthettünk a csodálatos Franciaországban. A program célja elsősorban az volt, hogy megismerkedjünk a francia gyerekek iskolájával, az ottani oktatással, napirenddel, szokásokkal, de ettől persze sokkal többet kaptunk tőlük. A közel két napos busz utat is zökkenőmentesen vettük, hiszen célként lebegett előttünk az ismeretlen ország meghódításának csodája. Izgalommal vártuk a megérkezést. Emlékszem egy útikönyv első lapjain ismeretlen írónő tollából olvastam ezeket a sorokat: Itthon felszállsz egy buszra, behunyod a szemed, és egy jobb világban ébredsz fel. Én valahogy így éreztem, mikor kis delegációnk éjfél után meggyötört arccal lezuhant a buszról, s ott mosolygó, kedves, ismeretlenül is ismerős arcok fogadtak minket. Fura érzés kerített hatalmába a helytől, és az emberektől egyaránt, hisz több száz kilométerre az otthonomtól mégis úgy éreztem, mintha hazaértem volna, ebbe az idegen, mégis fantasztikus országba.

Vendéglátóink nem egyszerűen emberek voltak, akiknél megszálltunk, hanem második családunkká váltak. Anyákra, apákra, testvérekre, igaz barátokra leltünk bennünk. Mindent megtettek azért, hogy ott létünk igazán emlékezetes legyen, s nem tudtunk olyat kérni, amit ne teljesítettek volna a kedvünkért. A szervezés, és a programok kavalkádja, amit számunkra szerveztek, mindnyájunkat lenyűgözték, és olyan emlékké váltak, amikre életünk minden percében szívesen emlékezünk majd.

Láttunk osztrigafarmot üvegaljú hajóból, megtekintettünk egy lenyűgöző űrkiállítást, voltunk planetáriumban, néztünk 3 dimenziós filmet az űrkutatásról, fürödtünk a tengerben, voltunk strandon, vacsoráztunk egy csodás várkastélyban, várost néztünk, túráztunk az erdőben, farmokat látogattunk, versenyeztünk fantasztikus játékokkal, hajókirándultunk a folyón, és két napot töltöttünk az iskolában, ahol vegyes  csapatokba rendeződve még egy diákolimpián is részt vehettünk. Ez a felsorolás persze közel sem adja vissza azt a rengeteg csodát, amiben odakint részünk volt. A fantasztikus ételeken át a sajtokig, még hosszasan mesélhetnék én is, azonban ettől sokkal fontosabb dolgot szeretnék elmondani. Mikor vendéglátó családunknak megköszöntük, hogy megkönnyítették ottani életünket, azt mondták, ők hálásak nekünk, hisz szerencséjük volt, hogy megismerhettek minket, és köszönik, hogy gyerekeiknek lehetőségük volt más európai gyerekekkel találkozni, más kultúrát megismerni.

Sokszor félünk megismerni azt, ami más, ami nem a miénk, ami távol van tőlünk, s fogalmunk sincs arról, közben mennyi mindent vesztünk, halasztunk el. Mennyi élménytől, szeretettől zárjuk el magunkat. Számomra fantasztikus volt azt látni, ahogyan ezek az emberek minden görcs nélkül, önfeledten, egymást segítve élik a mindennapjaikat. A gyerekek, akik lehetőséget kaptak erre az útra, nem csak egy másik kultúráról, más szokásokról tanultak, de megtanulták, mi az elfogadás, mi a tolerancia, milyen az a feltétel nélküli szeretet, és kedvesség, aminek nem állhatnak útjába nyelvi korlátok, s ez legalább annyira fontos, mint az a rengeteg élmény, amit Franciaországban megélhettünk. Tudjuk, a szülőknek nagyon nehéz volt elengedni a gyerekeket erre a hosszú útra, mégis megérte az aggodalom, hiszen ez alatt az egy hét alatt oly sok mindent láttak, tanultak, amiből a jövőben egészen biztosan profitálhatnak majd. Például a francia nyelv szeretetét, hisz többek lázas ismerkedésbe kezdtek vele, mondván ez a nyelv gyönyörű. A szülők igazán büszkék lehetnek, hisz számtalanszor dicsérték meg a gyerekek tisztelettudását, viselkedését, nyitottságát. Sokszor fáradtak voltak, mégsem panaszkodtak, hisz kárpótlásul tengernyi élménnyel lettek gazdagabbak.

Nagy tanulság volt ez az út mindannyiunknak, tanároknak, ifiknek, gyerekeknek egyaránt, hisz felelősséggel tartoztunk egymás iránt, így vigyáztunk egymásra, segítettük egymást, és végig összetartó csapatként működtünk. Búcsúestünkön, ahol mi magunk is műsort adtunk, s megünnepeltük testvértelepülési kapcsolatunk 10, évfordulóját, francia polgármesterasszonyunk azt mondta, valóban testvéreiknek tekintenek bennünket. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint az a fájdalmas, és könnyes búcsú, ahol felnőttek, gyerekek, fiatalok, egymást hosszasan ölelve, hangosan sírva köszöntek el egymástól. A buszon a kis csapat csöndesen, emlékeibe mélyedve, szipogva indult el haza. Szavak nélkül is ugyanazt az ürességet, hiányt éreztük mind, hisz el kellet válnunk azoktól az emberektől, akik ebben a pár napban az életünk részét jelentették, s akiket mindennél jobban megszerettünk. Az ottaniak hiányát aztán az ismerős Röszke tábla, és családunk sorfala feledtette velünk. Fantasztikus volt látni, ahogy az úttól elcsigázott gyerekek már a leszállás pillanatában élménybeszámolóba kezdtek. Megérte hát. Az egész csapat nevében köszönjük Borbásné Márki Márta polgármesterasszonynak, és mindazoknak a tanároknak, segítőknek, francia kapcsolattartóknak, tolmácsoknak, akik lehetőséget teremtettek erre a fantasztikus, élményekben gazdag utazásra, amitől mind kicsit más, kicsit okosabb, világlátott, kicsit jobb emberek lettünk.

Részemről pedig alig várom a pillanatot, hogy egyszer újra „hazatérhessek" ebbe a csodás, vadregényes országba, fogadott otthonunkba, Franciaországba.

 

Kozma Zsófia